Raid 5 konfigurációm


Tagek: Linux,
Írta: toshy
Publikálva: 2010-02-14 02:05:43


Mivel készülök csinálni magamnak egy házi NAS-t ezért itt az ideje, hogy a gondolataimban össze rakott RAID 5 -t kipróbáljam hogy hogyan is működik. Természetesen használtam már RAID 5-t élesben, és software-es RAID-et is, DE még ebben a összefüggésben sosem próbáltam. Szóval az félve őrzött, adatait mindenki tökéletes biztonságban szeretné tudni, ehhez a ma kínálkozó technológiák miatt, és nem utolsó a szoros költségvetés miatt, én a software-es RAID5-ben találom meg először amit keresek.

A RAID-ekről (nem ezeket a fogalmakat akarom most megmagyarázni).

Amiért RAID 5-t választottam mondjuk a RAID 6-al szemben:
Ugye a RAID 5 az első a sorban aki garantálja az adatok meglétét egy vinyó meghibásodása esetén. Illetve nem mert a RAID1 ami a tükrözést jelenti szintén garantálja, de számomra nem igazán kielégítő állapot, hogy van mondjuk két 1 TB-s vincseszter-ed, és akkor abból használhatsz egy TB-t. Kicsit fáj ez az ember zsebének, és nem elhanyagolható az írás olvasás sebesség sem. RAID 1 esetén az olvasási sebesség gyorsabb ugyan mint ha csak egy sima vincseszterről olvasnánk, de az írás ugyan olyan gyors mintha egy sima vincseszterre írnánk. Szóval lehetne még a RAID 6 -is , de ezzel nekem szintén gondom van mivel itt nemcsak soronként, hanem oszloponként is kiszámítják a paritást, ezért a paritás bitek kétszer annyi helyt foglalnak mint RAID 5 esetén. Igaz ez esetben kétszeres meghajtó meghibásodást is kiírnak az adatok. Nehéz meghúzni azt a vonalat ameddig szeretnénk elmenni, hiszen sok más jó technológia is létezik, de én úgy vélem meghúztam a magamét, és talán de legalábbis nagyon remélem, hogy számomra, és az adott pénzügyi körülmények között a legjobb megoldást választottam.

Íme erre gondoltam:




Mint látjátok ez egy 4 vincseszteres konfiguráció , amire azért van szükség, hogy ha esetleg tönkre megy egy vincseszter akkor a rendszer képes rá, hogy egy készenlétbe állított vincseszter-t, be rakjon a helyébe és így kvázi megállás nélkül megoldotta a működést. Persze ha hardveres raid lenne akkor menet közben ki is tudnám cserélni, de úgy hiszem, egy otthoni NAS kibír 5 perc állás-t amíg lekapcsolod, és kicseréled a hibás vincseszter-t. Persze ilyen alapon egy otthoni NAS azt is kibírná, ha leállna a rendszer ha tönkre megy egy vincseszter, és csak csere után működne ismét.

Igen megint csak a költségvetés határozza meg ezt a tartalék vincseszter kérdést. Én úgy gondoltam, hogy az elején semmi kép sem építek bele tartalék vincsesztert, csak később mikor majd az anyagi helyzetem megengedi, illetve ha majd rá szánom azt a pénzt. Nem beszéltünk még az LVM-ről. Elvileg nem kell, de arra gondoltam, hogy kitudja bármikor juthatok olyan helyzetbe, hogy szükségem lesz nagyobb tárhelyre, és így bármikor szintén menet közben hozzá tudok csapni, még egy másik tárhelyet ami lehet akár egy másik NAS is, vagy egy nagyobb külső vincseszter. Ez igazából további problémákat is felvethet, de amíg nem jutok ilyen helyzetbe addig nem foglalkozom vele, ám a lehetőségét megteremtettem annak hogy bármihez is kezdhessek a jövőben vele.

Na de arról volt, szó, hogy tesztelünk.

Egy qemu-s környezetre gondoltam amit össze rakok, és le tesztelem. Sajnos ebben a helyzetben sebesség teszt szóba sem jöhet, de én most inkább arra vagyok kíváncsi hogy valóban minden további nélkül rá bízhatom az adataimat.

Lássuk:

Csinálunk 5 darab lemez fájl-t.

dd if=/dev/zero of=disk1.img bs=1G count=1

dd if=/dev/zero of=disk2.img bs=1G count=1

dd if=/dev/zero of=disk3.img bs=1G count=1

dd if=/dev/zero of=disk4.img bs=1G count=1

dd if=/dev/zero of=disk5.img bs=1G count=1


Itt fontos megjegyeznem, hogy ha nincs legalább 2 GB RAM a gépben amin ezt végre hajtjuk akkor javaslom a blokk size méretét kisebbre venni. A lényeg hogy csináljunk egy minimum 1 GB-os lemezfájlt.

Letöltünk egy Debian telepítő ISO-t, majd indíthatjuk is a rendszert.


qemu -boot c -hda disk1.img -drive file=disk2.img,if=virtio -drive file=disk3.img,if=virtio -drive file=disk4.img,if=virtio -drive file=disk5.img,if=virtio -cdrom mini.iso

Most mindenki felkiálthat hogy nana itt 5 darab vincseszter van ! Valóban. Erre azért van szükség hogy be tudjunk bootolni. Hiszen mivel szoftveres raid-ről beszélünk ezért ahhoz, hogy ezt kezelni tudjuk bootolásnál, vagy akár később is, driver kell hozzá. Ebből a szempontból megint egy jó pont a hardveres raid javára. Én személy szerint úgy gondoltam, hogy majd az éles rendszeren a boot partíció egy flash drive-ra bízom. De az is megfordult a fejemben, hogy a teljes rendszert külön drive-ra tegyem. Még nem tudom, de most a tesztelés szempontjából mindegy is.

Végig lépkedünk a telepítésen, és a következő képen formázzuk a lemezt.



Hozzá adjuk az aktív lemezeket. Vigyázatok a hda1 -re az marad a rendszer lemez.


Kiválasztjuk a tartalék lemezt. Szintén kihagyjuk a hda1-et :)



LVM létrehozásnál pedig kiválasztjuk, hogy hova csinálja a Volume Group-ot. Na mire kell vigyázni ? :)



Mint látható a HDA1 -es merev lemez a root fájl rendszer illetve az LVM a home lesz. Úgy gondolom, hogy tesztre tökéletes lesz. Hát swap-ot nem nagyon adtunk neki, de talán arra rövid időre amíg kell nekünk ez a rendszer nem is kell. Minden esetre ha tovább lépünk erről kapunk értesítést, de tovább léphetünk. Innen ahogy mondjuk „next-next-next-Finish” Vigyázatok ne nagyon pakoljatok semmit fel , mert igen kevés az az 1GB.

Meg vagyunk a telepítéssel, ellenőrizzük a dolgokat:



Na ha minden megvan akkor most hozzunk létre valami tartalmat a home-ba



Mint látható létrejött a „valami.txt” aminek a tartalma az éppen aktuális dátum.

Most kapcsoljuk le a gépet, és vegyük ki teljesen az egyik disk-et. Elindítjuk tehát a qemu-t az egyik olyan disk nélkül ami biztosan a raid tagja:

qemu -hda disk1.img -drive file=disk3.img,if=virtio -drive file=disk4.img,if=virtio -drive file=disk5.img,if=virtio
Valahogy így.

Bootoláskor rögtön jelzi hogy nincs rendben a raid.


Miután bebootolt rögtön ellenőrzöm a „valami.txt” és a tartalmát illetve a raid állapotát



Ez így tökéletes !!!
Hát ahogy nézzem az adataim megmaradnának . Hurrá ezt akartuk.

Köszönöm a megtisztelő figyelmet.

Szólj hozzá

Hozzászólások(0)